Szalók-nemzetség őséül az Anonymusnál említett Öcsöböt tekintik, kinek fia Szalók volt. Első okleveles nyomát a nemzetségnek 1183-ban találjuk. A család ősi fészkét 1307-ben a Veszprém megyei "villa Zolouk"-ként említtetik az oklevelekben.

A falu története a kezdeti időkben szorosan és párhuzamosan haladt a Szalók nemzetség történetével. A Szalók nemzetség egyike a honfoglaló genusaink egyikének. Anonymus korabeli krónikája szerint e nyugati területeket Öcsöb a Zolouk (Szalók) atyja és Eőcse csapata hódította meg. A két vezér Veszprém megyében és Zala megyében kapott birtokokat.

Az Árpádkortól a községet Szalókföldének nevezték. A nemzetség aztán messze szétágazott (másik ága a Tisza mellett és Heves megyében talált otthonra), de a  törzsbirtokot Szalókfölde képezte.

A tatárjárást megelőző időkből egy Szalók nemzetségből való férfit említenek az oklevelek. - Henrik comest 1214-ben egy birtokbaiktatási ceremónia mestereként említik, és annyit árulnak el róla a későbbi oklevelek, hogy a Szalók nemzetséghez tartozik, a nemzetség törzsbirtoka, mely nevét a genus ősapától vette, a veszprém megyei Szalókfölde, az ő birtokát képezte, innen feltételezhető, hogy Henrik comes képviselte a XIII. század elején a Szalók nemzetség legidősebb tagját.

Henriknek két fiát ismerjük, comes Onthot és comes Heimet, akik az atyjuktól öröklött Szalókföldét osztatlanul bírták. Onthnak egy fia volt, a kit hasonlóképp Onthnak hívtak, Heimnek háromfia volt, ifjabb Heim, Péter és Pál. Ezek az öröklött birtokon 1271-ben a veszprémi káptalan előtt osztoztak meg. Szalókfölde déli része a hozzá tartozó kúriával és a Hajagoson levő malommal Onthnak, az északi rész pedig a három Heim fiúnak jutott. Hasonlóan osztották fel Várad nevű erdőjüket is, mely nem függött össze a birtokkal. Legközelebb akkor említik az oklevelek őket, mikor az örökségük felosztása miatt újra megjelentek a veszprémi káptalan előtt. E szerint Heimé lett Szalókfölde azon része , melyen Szent Mártonról nevezett egyháza állott, továbbá Szup erdőt, a Pongrácz puszta kisebbik felét, Tikolfölde és Várad felét és egy fordulónyi földet némi erdővel Kutason. Péternek jutott Ujlak föld a Hajagos mellett, Pongrácz nagyobbik fele, és az egész Témapuszta. Pálnak Szalók másik része és az egész Bihar puszta. A helységnevek mai beazonosítása ma már nehéz.

Ősi iratok rögzítették a falu korai történetét is. - Szalókfölde hatalmas terület volt, melyen öt falu állt. A község azonban még 1271-ben sem volt rajta. Központját a templom képezte, és e körül kezdett tömörülni a lakosság. A telepnek vásárja is volt, patakján malom, négy földesúr lakóhelye volt, kik közül az egyiknek kúriája, kőháza volt. Már számos szolga és jobbágy lakott a területen, de a valódi község kialakulása a következő nemzedék alatt következett be, amikor a birtok tizennégy földesúrra szállt - (ifj. Heimnek három fia volt, Péternek négy, Pálnak öt gyermeke, Onthnak kettő.) -, kik családjaikkal, szolgáikkal elegen voltak ahhoz, hogy községet alkossanak. 1307-ben a már említett villa Zolouk-ról beszélnek az oklevelek.

A XIV. században az örökösök által alapított családok mindjobban eltávolodtak egymástól. Osztatlan közös törzsbirtokaik már nem voltak, csak vásárjogot és vámszedési jogot bírt együttesen több család. Az érintkezés közöttük egyre ritkábbá vált, eltérő családneveket vettek fel, a nemzetségi jelzőt (de genere Szalók) elhagyták, és a harmadik nemzedék már nem tudta, hogy kik a vérrokonaik
Egy érdekes adat: - utoljára 1337-ben gyűltek össze a Szalók nemzetségbeliek (de genere Szalók) a veszprémi káptalan előtt, hogy birtokaikat egymástól elkülönítsék. Hogy birtokaikat ne darabolják fel, és lehetőleg egységes területet képviseljenek, azokat a kisebb területeket, melyeket egyik család a másik pusztájában bírt, kölcsönösen odaajándékozták egymásnak.

Maga Szalók község már apró részekre volt osztva, határa zsugorodott, az egykori Szalókföldén már több alakulóban levő falu állott, és számos külön puszta, valamennyi más más Szalók család tulajdona.

Szalók földbirtokosai közé tartoztak a XIV.sz.-tól- XVI.sz.-ig a Hosszútótiak, mint azt veszprémi adólajstromok bizonyítják, de arra nézve nincs elegendő adat, hogy ezt a XV.századi előkelő családot milyen kapcsolat fűzte a Szalók nemzetséghez.

Szalók község a XVI. századtól két részből állt. Nemes és Polgár, (később Pór) –Szalókból., sőt még a régi Nemes Szalók is két részre oszlott, Felső- és Alsó-Szalókra.

Szalók határa évről-évre kisebb lett. A szomszédok nagyrészt hatalmas, gazdag urak voltak Szécsiek, Hosszutótiak (talán maguk is a Szalók nemzetség hajtásai?) Mezőlaki Zámbók, Debrentei Himfiek, Kinizsi Pál, stb., a kik pénzzel, meg néha erőszakkal is egyre kisebbítik Szalókföldét. Fogyott a föld; ami pedig megmaradt, azt minden ivadék apróbb darabokra osztotta fel. A szűk körben, a melyben a család élt, országos érdemeket nehéz volt szerezni, királyi adományok tehát nem gyarapíthatták a vagyont. Az egykor tehetős urak ivadékai a XV. század végén már nagyrészt csak egy-telkes nemesek voltak.

Ezekből s a majdnem kizárólag általuk lakott helységből alakult ki aztán a XVI. században a magyar föld egyik különlegessége: a nemes helység, a locus nobilitaris.

Ez az átalakulás azonban biztosította a család fennmaradását hosszú időkre. A gyarapodás, az előmenetel szinte lehetetlenné volt téve; de az az erő, a melyet az összetartás adott, megmentette a családot azoktól a veszedelmektől, melyeknek az egyedülálló, ha jóval gazdagabb volt is, okvetlenül ki volt téve.

Azokból a hatalmas dinasztiákból, amelyek a középkor végén a Szalókiak szomszédai voltak, egy sincs meg; kihaltak, kivesztek, latifundumaik szerteoszlottak száz meg száz idegen birtokos kezére. De a nemes község megállott a legerősebb viharok közepette is; túlélt minden megpróbváltatást.

A Szalókiak ma is ott élnek, azon a földön, a melyet ősapjuk, a legendás Öcsöb és fia Szalók szerzett, mint élő tanúbizonyságai a magyar faj szívós életerejének.