NEMESSZALÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


SENYE ILONA Senye Ilona
Az irodalmi rádió szerzője
Született: 1971. Marosvásárhely
Lakóhelye: Nemesszalók
e-mail: isenye@freemail.hu

Senye Ilona így vallott önmagáról az Irodalmi Rádió honlapján:

"1971 októberében születtem Marosvásárhelyen. Ezt a számot szívesebben mondom ki, ha kérdezik, mint azt, hogy hány évet számoltam meg eddig. Talán a távolisága miatt, de egy kicsit közelebbienk, barátságosabbnak érzem. Az intervallum befér a két ujjam közé, pedig sok az emlék, a történés, a cselekmény, mely értékessé tette az életem, s melyben néha úgy éreztem magam, mintha csak külső szemlélő lennék. "Rohan az idő!" - mondják. Igen: érettségi után kilenc évet gyerekek közt, iskolában töltöttem. Tanítottuk egymásnak az erdélyi életet. Csodálatos volt! Vándorlásomat Magyarországon kezdtem, ahol 1990-ben letelepedtem, ismerkedve az alkalmazotti munkával, majd irodai aktatologatással és végül nagyobb szárnyakat igénylő vállalkozással. De végül visszatértem a tanuláshoz, annak is a mélyebbjéhez. "Pszichológia" - második legérdekesebb szó számomra az "irodalom" után. Előkerestem régi verseimet, és jót mosolyogtam rajtuk. Ötödik osztályos voltam általános iskolában, amikor az irodalom tanárnő plusz pontot ígért egy szakaszért. Megkaptam! A 10-es is! Azóta már novellákat, prózákat formázgatok a természet meséiből. Imádom megfigyelni a szelet, a madarat, a felhőket, a hangokat. De Erdély sem hagy nyugodni. Összefüggő történetem papírra vetem, ami már kezd regénnyé alakulni. Hogy mi lesz belőle?"

Ezúton üzenjük:
- Kíváncsian várjuk!

Válogatás Senye Ilona Irodalmi Rádióban közzétett alkotásaiból:

      A hit                                                                                                                    
      Zsuzsi néni                                                                                                           
      Világítás                                                                                                              
      Ízek és emlékek                                                                                                   
      Fény és sötét                                                                                                       
      "Pénz vagy élet!"                                                                                                  
      Betűtaláló                                                                                                            
      A cinege háza                                                                                                      
      Útbaigazítás                                                                                                         
      A bárányfelhő története                                                                                      


e-mail a készítőnek
Készítette: Bedő Gábor