Alakuló testületi ülését
tartotta 2010. október 13-án 17 órai kezdettel a Nemesszalóki Önkormányzat Hivatalában
a megválasztott képviselő-testület.

Az alakuló ülésen jelen voltak: Hegedüs Jánosné, a Helyi
Választási Bizottság elnöke, Varga Jenő független polgármester, Balatoniné
Horváth Sarolta, Fodor Zoltán, Molnár Gábor, Tóth Attila független képviselők. Dr.
Szabadics Zsuzsanna körjegyző, a testvértelepülés Imely küldöttei és településünk több lakója.

Balatoniné Horváth Sarolta az ülés levezetésével megbízott
korelnök köszöntötte a megjelenteket,

majd Hegedüs Jánosné HVB elnök tájékoztatója hangzott el az
önkormányzati választás eredményéről.

Ezt követően átadásra kerültek a megbízólevelek,
és elhangzott az
önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele.
Varga Jenő polgármester ismertette ciklus-programját.
Az új Ügyrendi Bizottság megválasztott elnöke Fodor Zoltán tagjai Molnár
Gábor és Tóth Attila lett.
Első feladatuk az volt, hogy a polgármester
javaslata alapján az alpolgármester választást (titkos szavazás)
lebonyolítsák.
A választás eredményeként Balatoniné Horváth Sarolta lett az alpolgármester.
Az alakuló ülésen sor került a polgármester illetményének és
juttatásainak, továbbá az alpolgármester és a képviselőtestületi tagok
tiszteletdíjának megállapításra is.
A
képviselő-testület megalakulását követően érdemi munkáját a Kolontári iszapkatasztrófa
károsultjainak nyújtott támogatásról hozott határozattal kezdte.