NEMESSZALÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


ÁLTALÁNOS ISKOLA

Ovis(s)uli


2017. február 24 - március 17-e között péntekenként 4 alkalommal szerveztünk intézményünkben a nagycsoportos óvodások és szüleik számára ovis(s)ulit, ahol megismerkedhettek a leendő tanító nénivel, egymással. Felfedezhették az iskola épületét. Betekintést nyerhettek az iskolai élet mindennapjaiba. Az általunk szervezett programra 5 óvodából (Nemesszalók, Marcalgergelyi, Külsővat, Nyárád, Dabrony) érkeztek a leendő elsősök és szüleik. Nagy örömünkre szolgált, hogy 18 ovis, illetve az ő szüleik is kíváncsiak voltak intézményünkre, programunkra.

A négy foglalkozáson különböző játékos, sportos, interaktív feladatokat szerveztünk számukra.

Készítettünk farmos képet, melyet minden óvodának elküldtünk, megköszönve az óvó nénik munkáját.  A farmon élő állatoknak répát csináltunk kartonból, madzagból.

Kipróbálták az iskolában lévő interaktív táblát, melyen szintén farmmal kapcsolatos interaktív környezetismereti, matematikai feladatokat oldottunk meg. Továbbá a gyerekek kipróbálhatták, hogy lehet rajzot készíteni a táblán.

Nagyon élvezték a tornateremben épített akadálypályát, melyen különböző ügyességi feladatokat oldottak meg, az iskola pályázaton nyert rollerjeit is kipróbálva. Sor-és váltóversenyekkel tettük változatosabbá azt a délutánt, ahol bekapcsolódtak a programba a negyedik osztályos gyerekek is. Segítve a tanító néni és az óvodások munkáját. A délutánt közös játékkal zártuk le.

Az utolsó délután a húsvét jegyében telt. Készítettünk tavaszi dekorációt, majd kicsit pihenni kimentünk a sportpályára, ahol a kicsik felszabadultan futkározva kerestek ismerős arcokat tanulóink között. A második részben pedig műanyag pohárból, színes szivacsból készítettünk nyuszikat, s énekeltünk, mondtunk húsvéti énekeket, mondókákat.

Remélem, hogy mindenki, a gyerekek és a szüleik is jól érezték magukat programjainkon!

Szeretettel várjuk őket az iskola nyílt napjára {2017. április 20-án (csütörtökön) 800-1040}!

Szeptembertől pedig az iskolánkba!

Gyeszli Edit
tanító néni



01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05
0602
03
04
05
06
01
02
03
0402
03
04
05
06
01
02
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05

               
e-mail a készítőnek
Készítette: Bedő Gábor