NEMESSZALÓK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA


ÁLTALÁNOS ISKOLA
PROGRAMJAI

2011/2012.

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI KATASZTRÓFAVÉDELMI VERSENY
MEGYEI DÖNTŐ VESZPRÉM 2012. május 2. Veszprém


Iskolánk „Nemesszalók” csapata bejutott a körzeti és városi iskolák versenyében I. helyezettként a Veszprémben rendezett döntőbe.

Előzmény:
Iskolánk „Nemesszalók” csapata az idei tanévben meghirdetett országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny helyi fordulójának internetes válogatóján 2012. március 21-én eredményesen szerepelt.
A benevezett 80 csapat közül 7. helyezettként bekerült a pápai kirendeltség legjobb
8 résztvevő csapata közé.
Ezt a gyakorlati versenyt 2012. április 12-én megnyertük Pápán, a Tűzoltóság udvarán rendezett 6 feladatból álló versenyen.
Bejutottunk a Megyei Döntőbe, ahol a 9. helyezést értük el!
Csapattagok: Lőke Gergő, Tóth Dániel, Horváth Dávid, Komjáthy István, Tulok Dávid.  
Ebben a versenysorozatban intézményünk kevés tapasztalattal, kevés előzménnyel vett részt, mivel először szerepeltünk, először csatlakoztunk az Országos Ifjúsági Katasztrófavédelmi Verseny lelkes táborához.
A diákjaink számára nagyon tömény és sok ismeretlen tananyagot kellett, nagyon rövid idő alatt megtanulni. A gyakorlati feladatok (pl. nyúlgátépítés, lőtt seb ellátása) szakszerű bemutatását is igyekeztünk lelkiismeretesen begyakorolni, elsajátítani.
Veszprémben láttuk, hogy a régebbi, már országos helyezéseket is elért csapatok milyen nagy rutinnal veszik az egyes feladatokat. Intézményünk 5 fős csapatára büszkék lehetünk, hogy már mindjárt az első alkalommal a körzet I. helyezését elhoztuk, s képviseltük Pápát a megyei versenyen!
Jövő tanévben már ismervén a verseny jellegét, jobban felkészülten indulunk ismét, s reméljük, hogy a megyei versenyen is jobb eredménnyel büszkélkedhetünk!
A versenyzőknek ezúton is gratulálunk!
 

01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04
05
06
01
02
03
04

Nemesszalók, 2012. június 15.                                                              Szilágyi Katalin
                                                                                                           felkészítő pedagógus.
               
e-mail a készítőnek
Készítette: Bedő Gábor